A barátok és a kollégák tesznek kövérré

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Az elhízás "fertőző" - állapította meg egy kutatás, amely rámutat: az olyan közösségekben, ahol sok ember kövér, kevésbé érezzük fontosnak, hogy soványak maradjunk. Mindez magyarázatot adhat arra, miért él egyre több kövér ember a világon.

Egy felmérés készítői 29 európai ország összesen 30 ezer emberét vonták be a kutatásukba, amelyet öt évtizeden keresztül végeztek.

Kiderült, hogy az elhízást az egyes társadalmak úgy adják át egymásnak, mint egy úgynevezett szociális vírust, mint ahogy arra is fény derült: könnyebb elhízni, és nehezebb soványnak maradni egy kövér közösségben.

Az elhízott emberek száma az 1960-as évek óta növekedett meg ugrásszerűen. Nagy-Britanniában 1980-ban a férfiak 6 százaléka, és a nők 8 százaléka volt elhízott.

Húsz évvel később már a férfiak 22, a nőknek pedig a 23 százaléka mondhatta el magáról ugyanezt, ekkor a 60 milliós lakosú szigetországban 12 millióan szorultak orvosi segítségre a kövérségük miatt. Ha mindez folytatódik, 2020-ra a felnőttek harmada, a gyermekeknek pedig a fele lesz kövér.

Arra is rámutattak, hogy a legtöbb, elhízást kutató felmérés egy dolgot figyelmen kívül hagy: a szociológiai hatást. Az emberek ugyanis egymáshoz viszonyítják magukat, azaz a kövérek számának növekedésével a viszonyítási alap is változik, a túlsúlyosság válik normálissá.

Forrás: inforadio.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár