C-vitamin a rák ellen: egy új elmélet

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A C-vitamin bizonyíthatóan részt vesz egyes rosszindulatú daganatok növekedésének gátlásában, de másképpen, mint ahogyan azt eddig a tudósok gondolták - állítják több éves, egereken végzett vizsgálatok eredményeire alapozva az amerikai John Hopkins Intézet kutatóorvosai.

Az eddigi elemzések azt mutatták, hogy bizonyos antioxidánsok - köztük a C-vitamin is - azzal vesznek részt a rák elleni védekezésben, hogy megkötik a sejtekre ártalmas oxidatív szabadgyököket, és ezzel megóvják a sejtek örökítőanyagát, a DNS-t a károsodástól. Újabb eredmények azonban arra utalnak, hogy a C-vitamin képes egy másik úton is meggátolni a rosszindulatú daganatsejtek növekedését.

A baltimore-i kutatók rákos elfajulást mutató emberi nyirok- és májsejteket ültettek be egerek két csoportjába - amelyek közül az egyiknak C-vitamint adtak, és a sejtek terjedését, változását vizsgálták a környező szövetekben. Azt tapasztalták, hogy a vitamint kapó csoport nem azért került jobb állapotba, mert a DNS-állományban kevesebb volt a károsodás.

"Ekkor gondoltunk először arra, hogy az antioxidánsok más mechanizmussal akadályozzák meg a daganatos sejtek növekedését" - tette hozzá Dr. Ping. Amikor egy sejt oxigénhiányban szenved - ez különösen jellemző az intenzíven növekvő rosszindulatú tumorsejtekre, akkor az ún. HIF-1 (oxigénhiány által indukált faktor) nevű fehérje helyes működése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy oxigén nélkül is képes legyen megfelelő mennyiségű energia gyártására - emelte ki Dr. Ping.

A tanulmány szerint azonban az említett fehérje csak nagy mennyiségű oxidatív szabadgyök jelenlétében képes kifejteni a hatását. A C-vitamin pedig azzal, hogy megköti ezeket a káros anyagokat, gátolja a fehérje működését, ezzel együtt pedig a daganatsejtek növekedését és terjedését a szervezetben.

"Felfedezésünk sokat segíthet az antioxidánsok hatásmechanizmusának valódi megismerésében, s így új, célzott daganatellenes kezelések kifejlesztésében" - emelte ki eredményeik jelentőségével kapcsolatban az orvoscsoport vezetője, Dr. Ping Dao.

Forrás: Origo

Publikálva: 2010. november 24.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár