A "kevesebb néha több" elve nem mindenre igaz

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

„A vitaminok, ha helyesen értelmezik és alkalmazzák őket, segítségünkre lesznek az emberi szenvedés olyan mértékű csökkentésében , amelyet ma a legfantáziadúsabb elme sem képes elképzelni.”  
(Studies on Biological Oxidation, 1937)

Azt hiszem minden élőlénynek a környezetéhez alkalmazkodónak kell lennie. Az embernek is mint élőlénynek a környezetéhez alkalmazkodónak kell lennie. Sajnos nekünk most már helyre kell hoznunk azt, amit a civilizáció által tönkretettek elődeink. Óvjuk a földet unokáinknak. Odafigyelünk a környezetünkre és ha tehetjük nem használunk vegyszereket a háztartásunkba, spórolunk a vízzel és az energiával. Közvetve saját magunkra nézve, pillanatnyilag pl. nyáron nem megyünk a napra dél és három óra között. Az  ülőmunkát végzők délután elmennek mozogni. Ha fáj a fejünk nem biztos, hogy gyógyszerhez nyúlunk, és még sorolhatnám...

1950-ben nem biztos hogy tettek az emberek ilyen dolgokat. Volt már Szupermenünk és tévénk (nem soknak), Bambi, narancsízű szénsavas italunk. Problémánk viszont annyi mint most,  nem volt. Talán nem volt fáradt a 30 éves amikor az adminisztrációs  munkából hazatért, talán nem volt ennyi elhízott ember, nem voltak furcsa „korságok”, nem volt ennyi méreg és vegyszer. De ekkor meghatározták, hogy 60 mg C-vitamin kell ahhoz, hogy egészségesek legyünk!!!

Eltelt majdnem 60 év, és olyan mintha örökkévalóságnak tűnne. Annyi minden történt, sok jó és rossz, illetve olyan amiről még nem tudjuk, hogy rossz.

Könnyelműen legyinteni és elmenni a dolgok mellett nem megoldás. A Pató Pál Úr hozzáállás nem megoldás, nézzünk szembe a tényekkel, a lehetőségekkel, és a következményekkel.

Tény, hogy beteg a mostani civilizáció, hogy 60 éves korára mindenkit rák vagy egyéb más életet megnehezítő betegség fenyeget, hogy 1 évesen már allergiás, 5 évesen már emésztési problémával küszködő gyerekekkel találjuk magunkat szembe. Ha legyintünk majd csak lesz valahogy akkor számolhatunk a borzasztó eredménnyel.

Mit adunk mi most a természetnek , amiből olyan keletkezik ami táplál és nem elvesz. Mit tesz most Ön amivel védi és nem rongálja? Mit ad most ez a föld nekünk? Az életet….., de nem feltétel nélkül!

Mivel spórol most Ön? Azzal, hogy kevesebb vitamint szed be mint amire szüksége van?  Az általunk javasolt mennyiség az a napi 6 szem, ha az Alap-ot vagy a Közepes-t nézzük, és 9 szem a Nagy Energiánál. Az egy szem talán 1950-ben lett volna elég.

De amit akkor csinál, amikor a vitaminokat alkalmazza, az csak annyi, hogy megfizeti a természetnek a régi adósságot, azt adja meg a testnek, ami megilleti, és amit az olajozott működéshez igényel.

Mindent összevetve: "a vitamin szükséges napi adagja nem az a mennyiség, amely a skorbut megelőzéséhez szükséges. Sir John B. Orr szavai a vitaminokra vonatkoztatva: addig kell növelnünk a vitaminok mennyiségét, amíg a további növelés nem javítja már az egészséget. Ez a helyes napi adag…” (Szent Györgyi Albert)

Írta: Csányi Henrietta - tanacsadas@jkvitamin.hu
 

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár