A közegészséget féltik a nyomuló gyógyszeripartól

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A közegészséget féltik a fogyasztóvédők a gyógyszercégek marketingtevékenységétől. Egy hétfőn közzétett tanulmány szerint a cégek különféle burkolt módszerekkel igyekeznek növelni a gyógyszerek iránti keresletet, miközben titkolni próbálják, miként használják fel a kutatási költségeik kétszeresét kitevő marketingpénzeket. A fogyasztóvédők szigorúbb szabályokat és nagyobb nyilvánosságot követelnek.

A közegészség veszélyeztetésével vádolja a gyógyszercégeket a Consumer International (CI). A fogyasztóvédelmi szervezetek nemzetközi szövetsége által hét országban - köztük Magyarországon is - elvégzett kutatás szerint a gyógyszercégek olyan burkolt marketingtevékenységet végeznek, amely során lefizetik az orvosokat, hamis színben mutatják be a termékeiket, vagy épp arról próbálják meggyőzni a fogyasztókat, hogy valójában betegek. A cégek előszeretettel használják fel marketingcélokra nemcsak az orvosokat, de a betegjogi szervezeteket vagy a betegségek elleni kampányokat is.

A fogyasztóvédők szerint az átláthatóság elengedhetetlen, ha az embereket alaposan tájékoztatni akarják a nekik eladott gyógyszerek hatékonyságáról. Csakhogy "a gyógyszeripar közel kétszer annyit költ marketingtevékenységre, mint kutatásra és fejlesztésre, ám a fogyasztók semmit nem tudnak arról, pontosan mire is költik ezt a pénzt" - állítja Richard Lloyd, a CI főigazgatója. A szervezet által elvégzett kutatás alapján készült, A gyógyítás márkaépítése (Branding the Cure) című tanulmányból egyebek mellett az is kiderül, hogy szinte semmit sem tudni arról - a tavaly például összesen 60 milliárd dollárra (13 ezer milliárd forintra) rúgó - összegről, amelyet termékeik népszerűsítésére költöttek ezek a vállalatok.

Szófukar cégek

A CI a legnagyobb gyógyszergyárak közül húszat vizsgált meg, az ellenőrzések során kiderült, hogy a "felelőtlen reklámozási gyakorlat" elterjedt és súlyos probléma az ágazaton belül. A szervezet szigorúbb jogszabályokat követel a kormányoktól, míg a cégektől azt, hogy tegyenek rendet saját házuk táján.

A jelentésből kiderül, hogy a húsz társaság közül csak egyetlen cég - a Bristol-Myers Squibb - teszi lehetővé, hogy a fogyasztók megismerjék gyógyszer-kommunikációs etikai kódexüket, és csak ketten ismerték el, hogy előfordult olyan eset, amikor munkatársaik megszegték az ebbel lefektetett előírásokat. A vizsgálat során húsz cég közül 17 esetében tártak fel szabálysértéseket, melyek során reklámtevékenységük sértette a társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó szabályokat. Csupán egyetlen cég volt (Eli Lilly), amely közölt részleteket betegszervezetekkel fennálló kapcsolatairól, de a vállalatok kevesebb, mint fele adott ki információt orvosoknak nyújtott ajándékokról és vendéglátásukkal kapcsolatos etikai előírásairól. A Pfizer - a világ legnagyobb gyógyszergyártója - egyáltalán nem adott ki információkat marketingetikai szabályairól, és csak egy cég, az Orion Pharma közölt adatokat marketing-költségvetésének összetételéről.

A főigazgató szerint a gyógyszermarketing egyik leginkább aggodalomra okot adó területe a készítmények orvosok körében történő népszerűsítése, ami oktalan gyógyszerhasználathoz vezethet a páciensek körében. A megvizsgált társaságok több mint fele keveredett vitás ügyekbe emiatt.

A brit AstraZenecát például azért támadták, mert musicalbelépőkkel, riviérai orvosi kongresszusra szóló repülőjegyekkel, valamint ottani ingyenes szállással népszerűsítette Crestor nevű gyógyszerét. A cég szerint most már minden munkatársuknak vizsgát kell tenniük az etikai kódexből. Az ugyancsak brit GlaxoSmithKline ellen pedig a német és az olasz hatóságok folytatnak vizsgálatot orvosok megvesztegetése miatt. A gyanú szerint 1999 és 2002 között legalább 1600 német és több mint 4000 olasz orvos kapott illegális ajándékokat a cégtől, amelyek értéke elérte a 228 millió eurót. A jelentés szerint 2004-ben 87 alkalmazottat bocsátottak el az etikai kódex megsértése miatt.

Gyanús felvilágosítókampányok

A fogyasztók részletesebb felvilágosításától, és tájékoztatásától várja, hogy a dolgok jobbra forduljanak az [origo]-nak nyilatkozó Farsang Andrea, a kutatásban magyar részről közreműködő Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa. A fogyasztóvédő szerint Magyarországon is ugyanúgy jelen vannak azok a praktikák, amelyeket a nemzetközi szervezet is aggasztónak tart. Tavaly évvégén például 33 orvos esetében merült fel, hogy recepdíjat kapott bizonyos gyógyszerek felírásáért - eredetileg 3000 orvosról volt szó. Az orvosok megvesztegetését ugyan tavaly októberben a gyógyszer-kommunikációs etikai kódexben, illetve a magyar gyógyszertörvényben végrehajtott módosításokkal korlátozták, - maximálták a nekik adható ajándékok, vagy a konferenciákon való részvételhez adható támogatás mértékét -, és az EU is módisította ide vonatkozó előírásait, de a cégek újabb és újabb utakat keresnek, amivel a gyógyszerfogyasztást növelnék.

Egyre gyakoribbak például az egy-egy terápiás területhez kapcsolódó gyógyszercégek által szponzorált kampányok, amelyek keretében honlapokon, életmódmagazinokban hívják fel a figyelmet egy-egy betegségre. Ezeken ugyan konkrétan nem nevezik meg terméküket, de a betegség kockázatainak taglalása arra késztetheti az érdeklődőket, hogy orvoshoz forduljanak, és - esetleg szükségtelenül - gyógyszert írassanak fel maguknak. Példaként említhető egy, a terhesség ideje alatt esetlegesen fellépő bárányhimlőre figyelmeztető több hónapos kampány, amelynek során cikkek jelentek meg női magazinokban és a legolvasottabb lapokban, és ami szerinte "félelmet generálhat", és hatása megnövelheti az adott vakcina keresletét.

Azt a fogyasztóvédő is elismeri, hogy nehéz meghúzni a határt, mi számít még csak felvilágosítókampánynak, és mi az, ami már gyógyszermarketing, de szerinte az lehet a döntő, ha egy-egy ilyen kampány során nem a probléma gyógyszeres megoldását sulykolják, hanem az esetleges életmódváltástól várható javulást hangsúlyozzák helyette - mondta. Az ilyen és ehhez hasonló kampányok szerinte "betegségeket generálnak".

A betegjogi szervezetek felhasználására is akad itthoni példa: 2004-ben egész oldalas hirdetésben tiltakozott egy antipszichotikum támogatásmegvonása miatt egy betegszervezet, amely mögött - bár mindkét fél tagadta - az érintett szer gyártója sejlett fel. 2003 tavasza a gyógyszergate-től volt hangos, amikor felmerült, hogy egy kisebb gyógyszercég az Országos Egészségpénztár vezetőit egy üzleti hírszerző céggel.

Az etikai szabálysértéseket ugyan a Gazdasági Versenyhivatal bünteti - 2004-ben például 100 millió forintra bírságolták az Egist, mivel a Coverex nevű gyógyszert olyan problémára is ajánlották amelyre még nem volt törzskönyvezve, a Coldrex Maxigrip gyártója pedig hárommilliós büntetést kapott, mivel megtévesztő módon reklámozta a készítményt a televízióban, szórólapjain és honlapján (a CI jelentésében egyébként csak a két magyar eset szerepel). Ezekről a büntetésekről azonban nem feltétlenül szereznek tudomást a fogyasztók - az ilyen döntéseket ugyanis általában csak a GVH honlapján teszik közzé. A fogyasztóvédő szerint azonban ennél nagyobb nyilvánosságra volna szükség, például az ezzel kapcsolatos információkat megjelentethetnék a gyógyszertárakban - mondta Farsang Andrea.

A fogyasztóvédő ugyanakkor pozitív fejleményekről is beszámolt, ide sorolta az említett, orvosoknak adható támogatásokkal kapcsolatos tavaly októberi szigorítást vagy azt, hogy mind több cég küldi el lakosságnak szánt reklámjait az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe véleménynyilvánításra, vagy épp azt, hogy a hazai telített piacon a versenyző cégek árgus szemekkel figyelik egymást, és azonnal panaszt tesznek, ha valamelyikük szabályt sért.

Forrás: origo.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár