A szívbetegségek megelőzésére nem lehet elég korán gondolni

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Úgy tűnik, annak első jele, hogy a férfiakat jobban veszélyezteti a szívbetegség, mint a nőket, már serdülőkorban jelentkezik. Amerikai kutatók szerint ugyanis már a fiatal fiúkat is jobban fenyegetik az ilyen betegségek, mint a lányokat.

A Circulation c. szaklapban ismertetett vizsgálat során 507 iskolás fiú és lány egészségi állapotát vizsgálták 11 éves koruktól 19 éves korukig Mineapolisban. A minesottai Egyetemi Gyermekkórház egyik munkatársa, Dr. Antoinette Moran elsősorban a szívbetegséghez vezető kockázati tényezők változását elemezte a serdülők körében.

11 éves korban a test összetétele, a vérnyomás és a vérzsírok szintje megegyező mindkét nemben. Az évek múlásával a fiúk testzsír-százaléka csökken és az izomtömeg növekszik, míg lányoknál a testzsír-tartalom növekedése jellemző. Ennek alapján a kutatók eredeti feltételezése szerint a lányok a szívbetegségek szempontjából nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Meglepő módon a vérnyomás emelkedése fiúknál jóval jelentősebb volt, mint lányoknál, és a vér triglicerid szintje (az a vérzsír, amely fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát) is magasabb volt, míg a HDL- koleszterin (ún. "jó" koleszterint, megvédi az ereket az érelmeszesedéstől) alacsonyabb volt. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a szervezet inzulin ( vércukor-háztartást szabályozó hormon) érzékenysége fiúknál nagyobb mértékben csökkent, s ez tovább növeli a szívbetegségek kockázatát.

"Eddig is ismert volt, hogy a női nemi hormonoknak köszönhetően a nők a változó korig nagyobb védettségnek örvendenek szívbetegség szempontjából, de igen fontos szem előtt tartani azt a megfigyelést is, hogy az elhízás ezt az előnyt már a fiataloknál megszünteti." – mondta Moran. Az Egyesült Államokban a gyerekek egyharmada túlsúlyos, vagy elhízott.

Egy másik kutatás során autóbalesetben meghalt tinédzserek boncolásakor olyan elváltozásokat találtak, melyek szívinfarktushoz, agyi keringészavarhoz vezethetnek. "Ezek a tények arra hívják fel a figyelmet, hogy a szívbetegségek megelőzésére nem lehet elég korán gondolni, minél fiatalabb korban el kell kezdeni" – nyilatkozta a fenti kutatások kapcsán a Coloradói Egyetem gyermekklinikájának igazgatója, Dr. Stephen R Daniels.


A cikk forrása: diabetesonline.hu
Publikálva: 2011. július 29.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár