Az agy is szerepet tölt be a vércukorszint szabályozásában
Ismert, hogy az agynak működése biztosításához folyamatosan cukorra van szüksége, ezért nem lenne meglepő, hogyha az anyagcsere befolyásolásán keresztül hatna a szervezetben keletkező cukormennyiségre. Az agy ilyenfajta szerepét már korábbi vizsgálatok rágcsálókban bizonyították, azonban az eredmények ellentmondásosnak bizonyultak, emiatt nehéz volt azokat emberi szervezetre átültetni.
A Nature oldalain megjelent tanulmány során az Albert Einstein Orvosi Kar munkatársai felfedték, hogy az agy hipotalamusz nevű területén aktiválódnak a káliumcsatornák, ami a májat célzó jelátviteli útvonalon keresztül befolyásolja a cukorképződést.
Mivel magasabb rendű állatokban nem sikerült ilyen világosan vázolni a jelenséget, Meredith Hawkins professzor és munkatársai céljukul az ellentmondás feloldását tűzték ki. Vizsgálatok során tíz egészséges (nem cukorbeteg) egyénnek a diazoxid nevű szert adták, melyről ismert, hogy az agy káliumcsatornáit aktiválja. A kísérlet során a vércukorszintet befolyásoló, hasnyálmirigy eredetű hormonok szintjét folyamatosan mérték, ezzel igazolva, hogy a kapott hatás csak központi idegrendszeri eredetű lehet. A tudósok megállapították, hogy az anyag adása után a máj jóval kevesebb cukrot állított elő, mint azt megelőzően. A diazoxid patkánykísérletekben is hasonló hatásúnak bizonyult, sőt közvetlenül az agyba juttatott specifikus káliumcsatorna-gátló szerrel ki lehetett védeni a diazoxid hatását.
A kísérlet megerősítette, hogy az agy a máj befolyásolásán keresztül szabályozza a vércukorszintet. Az eredmények újfajta megközelítést jelenthetnek a cukorbetegség gyógyszeres terápiájában.
A cikk eredeti forrása: natursziget.com
A Jó Közérzet Központ kiegészítése
Ez a cikk amely bemutatja ezt a tanulmányt nem elég részletes, ahhoz hogy perdöntő bizonyítékkal szolgáljon az agy és májműködés összefüggéséről, de talán felnyitja szemünket egy picit a testünk cukorszint szabályozásával kapcsolatban.
Érdekes megnézni ezt abból a nézőpontból is, hogy pl az alkohol fogyasztás túlzott mértéke miért pont a májat teszi tönkre, vagy miért van kedvezőtlen hatással a túlzott alkohollal élő egyén mentális állapotára.
A szervezetünk gondoskodni akar magáról. Az agyműködésünkhöz folyamatos vércukorszint szabályozásra van szükség.
Az alkohol meg mint tudjuk, egy nagyon gyorsan felszívódó formája a cukornak. Ilyen formán kis mennyiségben ezért okozza a szervezet felgyorsulását. Túl sok cukor jelentkezik hirtelen, ezért gyorsitja a szervezetünk az anyagcserét, hogy kivonja a véráramból a túl sok cukrot későbbi felhasználásra. A túl sok alkohol bevitelekor pedig ezért ál be fokozatosan delériumos állapot. Olyan mértékű gyorsan felszívódó alkohol kerül a szervezetünkbe, hogy azt már nem lehet elbontani gyorsan az anyagcsere gyorsitásával, ezért inkább lassitja a szervezet működését a központi idegrendszerünk, azért hogy a mérgezés esélyét csökkentse ezzel.
Ennek a végletes szintje tapasztalható akkor is amikor öntudatlan lesz valaki az alkoholos állapotban. Igy akadályozza meg a szervezet, hogy az további alkoholt vigyen be, és ezzel rontson a helyzeten.
Ezzel összevetve érdekes kérdés talán az is, hogy vajon miért az alkohol az a drog, amelyet legálisan kiemelt adó fizetése mellett lehet fogyasztani, és amely ennyire átszövi a mindennapjainkat és a társas viselkedésünket.
Arról már nem is beszélve hogy a szeszfőzés személyes használtra mostmár adó nélkül is engedélyezett...
Ezzel a kérdéskörrel biztos sokak vitatkozni fognak, kiváncsi vagyok a véleményükre.
A jó közérzet elérésének nem az egyedüli módja az alkohol. Ráadásul nem szükséges hogy másnaposak legyünk, amely állapot meg aztán elég messze van a jó közérzettől. :)
Legyen Önnek is jó közérzete!
üdvözlettel,
Vági Péter
Jó Közérzet Vitamin
Webáruház felelős