Élünk, pedig eszünk

A nagyobb "élelmiszerbotrányok" - mint a dioxinos csirke, a kergemarhakór, a génmanipulációk, legújabban az antibiotikummal etetett csirkék forgalomba hozása - látványosan hívják fel a figyelmet arra, nincs minden rendben az élelmiszer-biztonsággal. Kevéssé ismert, agyonhallgatott tények is szerepet játszanak abban, hogy a magyar lakosság egészségi állapotát a világ- és az európai statisztikák alján jegyzik.

Röviden összefoglalva dr. Márai Géza, a gödöllői Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének tanára szerint: a környezettel összefüggő életminőségünkben és táplálkozásunkban kereshetjük az okokat.

A kiegyezés utáni években közösen kezdett egészségügyi statisztikát vezetni Ausztria és Magyarország. A múlt század közepéig a két országban azonos szinten volt például a rákos megbetegedések aránya. Az 1950-1960-as évektől kezdve hazánkban kétszer annyian szenvednek, illetve halnak meg daganatos betegségekben, mint Ausztriában, az osztrákoknál viszont azóta is folyamatosan csökken e betegek aránya. Mi történt nálunk?

Az elmúlt évtizedekben élelmiszereink eredeti, természetes minősége megdöbbentő mértékben romlott. A háború utáni ésszerűtlen iparosítás igen nagy környezetrombolással járt, például a Dunakanyart elárasztó cementportömeg, a Tiszai Vegyiművekből a talajba és a vizekbe került nehézfémek, a tiszapalkonyai vegyigyár alatti higanytavak és más, óriási méretű szennyezések kitörölhetetlen nyomokat hagytak a természetben.

A környezeti károkat fokozta az iparszerű mezőgazdaságra való áttérés. A "Termelj többet - jobban élsz!" jelszó jegyében szinte számolatlan mennyiségben szórták a műtrágyát, a vegyi anyagokat a földbe. A rosszul tájékoztatott, félrevezetett dolgozók igyekeztek olykor még túl is teljesíteni a tervet, az előírtnál sokkal nagyobb adagokat szórtak szét, ne mondhassa senki, hogy nem végezték el rendesen a munkát. (Márai tanár úr akkoriban végzett a gödöllői agráregyetemen, majd agronómusként dolgozott az Alföldön, és mindezt személyesen tapasztalta.)

A KGST-ben ránk szabott kvóta szerint mintegy huszonötmillió ember számára kellett termelni tömegélelmiszert. Ekkora mennyiség előállításához újabb környezet átalakításokat kellett végeznünk. A futóhomokos és gyepes területeket felszántották, a Hanságot lecsapolták, a Duna-Tisza köze elkezdett kiszáradni. A környezeti értékek tönkretétele következtében az 1960-70-es években elindultak a savas esők, megkezdődött a talaj elsavanyodása, majd például rohamosan elterjedt a gabonafélék fertőzését okozó toxikus penészgomba, a Fusarium.

A természet rendjébe való meggondolatlan és durva beavatkozások egyértelmű nyomait a környezeten kívül az ország lakossága is viseli magán. Az ellenálló képesség romlása, az allergiás esetek számának növekedése, a görnyedt testtartás, az alacsony átlagéletkor külső jelzések: baj van a táplálkozásunkkal. Az elsavanyodó talajon romlik a növény, a termény minősége, például csökken a kalászosok, a pillangósok makro- és mikroelem-tartalma. A múlt század eleji kalciummennyiségből ma egyharmadnyi van a földekben. S mert napi táplálékunkban nincs elegendő és jól hasznosuló kalcium és magnézium, a csontritkulás szinte népbetegséggé vált. Az Országos Osteoporosis Centrum 1998-as adatai szerint a közepesen és erősen elsavanyodott területeken, Nyugat- és Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, az Alföld északi és keleti részén megduplázódott a csontritkulásos megbetegedés. A sok édességgel, szénsavas üdítőitallal, alkohollal és cigarettával, a szintetikus élelmiszer-adalékok fogyasztásával táplálkozásunk is erősíti a nem túl szívderítő környezeti folyamatot: az erősen savas hatások ellensúlyozására a szervezet a csontokból mobilizál kalciumot és magnéziumot, így tovább gyengül az ellenálló képesség.

Túl sokat eszünk - mondják az orvosok. A reformkonyha apostolai szerint zöldséggel, tejtermékekkel és gyümölccsel fedezni lehet napi szükségleteinket. Pedig ez már régen nincs így. A környezeti egyensúly felbomlásának következményeként az élelmiszerekben, takarmányokban sokkal kevesebb a mikroelem és a vitamin, mint szükséges lenne. 1966 és 1990 között a búza mikroelem-tartalma 50, az árpáé 62,3, a kukoricáé 81,4, a répaféléké 25, a burgonyáé 14,3 százalékkal csökkent. A borsó 53,3, a tej és a káposzta 95, a sárgarépa 40 százalékot veszített vitamintartalmából 24 év alatt, s így van ez a legtöbb növényünknél. Ami azt jelenti: hiába eszünk sokat, csak a térfogatunkat növeljük, alultápláltak maradunk, a szükségesnél 30-60 százalékkal kevesebb hasznos hatóanyag jut a szervezetünkbe.

Viszonylag új környezeti ártalom a penészgombatoxinok megjelenése a táplálékláncban. A gabonafélék jó táptalajai ezeknek a gombáknak, elszaporodásukra nagy esély van az iparszerű vegyszeres mezőgazdasággal legyöngített talajban. 1991-ben végzett vizsgálatok szerint a kukoricaminták 56, a búzaminták 80, az ipari abrakkeverékek 86 százalékában mutattak ki mikrotoxin-szennyezést. 1966-ban a búza- és a szemeskukorica-magokból vett minták 54-65 százalékánál mutatták ki a toxinok jelenlétét, s ez az arány az 1990-es évek végére tovább nőtt. S hogy miért veszélyesek ezek a méreganyagok? Hazánkban a Fusarium gombák idézhetnek elő területi megbetegedéseket. Csökkentik a növények energiaértékét, C-, E-vitamin- és karotin tartalmát. A penészes növényi eredetű élelmiszerekkel (például lisztek, kenyerek, tésztafélék stb.) a szervezetbe kerülő toxinok rákkeltő hatásúak lehetnek, fejlődési és szaporodási rendellenességeket okozhatnak, hatnak az immunrendszerre, az emésztőcsatorna nyálkahártyáját különösen károsítják. A szakirodalom többek között magatartás-változást, letargiát, fejfájást, látászavarokat, rágási és nyelési rendellenességeket, bénulásos tüneteket, idegsejt pusztulást, agylágyulást tart számon. S ha hozzátesszük, hogy a penészgombatoxinokat a kenyérsütés és egyéb hőkezelések sem tudják hatástalanítani, csak reménykedhetünk, hogy mindennapi kenyerünk nem ilyen gabonából készült.

E megdöbbentő adathalmaz láttán egyetlen kérdés vetődik fel az emberben: muszáj ennek így lennie? Nincs lehetőség földjeink, vizeink és saját magunk tönkretételének megakadályozására?

A megoldás a valódi értékteremtő életmód kialakítása lehet. Márai tanár úr tizenöt éve elkötelezett híve és tevékeny részese az ökológiai gazdálkodás meghonosításának.

A legelső, nagyon fontos lépésnek azt tartja, érvényesüljenek a fogyasztói jogok legalább abban, hogy tudjuk, mit eszünk. Ma már kötelező minden terméken feltüntetni, miből készült, de a hozzáadott adalékanyagokat - az úgynevezett E-ket - senki nem tudja beazonosítani. Ha minden üzletben kitennének egy E-táblázatot, a vevő eldönthetné, akarja-e azt a terméket vagy sem. A legfrissebb - 1999-ben dr. Kalas György által összeállított, az Ökostúdió kiadásában napvilágot látott - tájékoztató füzet közzététele mindenki számára üdvös lenne, felhívja ugyanis a figyelmet az egyes problémás adalékok - 320-ból 90-et minősített ilyennek - egészségügyi kockázataira. Fontos lenne ez azért is, mert a magyar lakosság negyven százaléka allergiás, s e füzet segítségével sokan "kinyomozhatnák", melyik adalékanyagtól kell tartózkodniuk.

Az ökológiai gazdálkodás lényege a biokultúra. A biogazdák szintetikus vegyszerek, műtrágyák nélkül, a természeti környezet sokszínűségét és a talaj természetes termékenységét kihasználva és hosszú távon fenntartva dolgoznak. Mérsékeltebb hozammal, de magasabb biológiai értékkel termelnek.

A bio élelmiszerekben nincs antibiotikum, nincsenek nehézfémek, viszont nagyobb a vitamin- és hasznos ásványi anyag tartalmuk. S mert az ilyen módszerrel érlelt növények kevésbé vizesek, tárolásuk is könnyebb. Nagyon lényeges szempont, hogy a bio terményeket rendszeresen ellenőrzik, a szántóföldtől és az istállótól a vásárló kosaráig. Magyarországon a Biokultúra Egyesület alakított 1996-ban közhasznú társaságot az ökológiai gazdálkodás ellenőrzésére. (Tavaly összesen 1220 vállalkozás - mezőgazdasági termelők, méhészek, vadon termő növények begyűjtői, feldolgozók, csomagolók, kereskedelmi egységek és importőrök - munkáját ellenőrizték.) Aki a Biokontroll Hungaria védjegyével ellátott élelmiszert vásárol, nyugodt lehet, egészséges ételt eszik.

E nagy reményekkel kecsegtető lehetőségnek mindössze egyetlen hibája van: nagyon kevesen juthatnak ma Magyarországon biotermékekhez. Bár több mint harminc piacon és jó néhány biogazdaságban lehet ezeket megvásárolni, az összes forgalomba kerülő élelmiszernek mindössze egy százaléka származik biotermésből. A nagyobb piacokon fél óra alatt megvásárolják a bioélelmiszereket. 2000-ben körülbelül hatvanezer, 2001-ben nyolcvanötezer hektár volt az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásba vont terület nagysága. Az itthon megtermő bioélelmiszereknek több mint kilencven százalékát azonban exportáljuk, tavaly öt-hat milliárd forint értékben szállítottunk Nyugat-Európába biotermékeket.

A kontinens fejlettebb részén - melyhez mi is csatlakozni kívánunk - már hosszabb ideje más koncepció szerint irányítják a mezőgazdaságot.

Németországban nemrég a földművelési minisztériumot átkeresztelték Fogyasztóvédelmi, Élelmiszer-biztonsági és Földművelésügyi Minisztériummá - s ez nem csupán új nevet, hanem új tevékenységi kört is jelent. A németeknél az összes forgalomba kerülő élelmiszer öt-hat százaléka biotermék, s az új minisztérium néhány éven belül húsz százalékra szeretné növelni az arányt. Ausztriában a mezőgazdasági kamara évente kétszer előadást rendez tagjainak a legújabb növénytermesztési és állattenyésztési módszerekről, a gazdák patikamérlegen mérik ki a szükséges hatóanyagokat. Svájcban, Franciaországban és másutt egyre több család szerzi be úgy az élelmiszert, hogy havonta egyszer beülnek az autóba, elmennek a biogazda farmjára, ott helyben kiválasztják a zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, mézet, aztán áldomást isznak. E direktmarketingnek nevezett bevásárlási forma aránya ma már huszonhárom százalék az unió országaiban.

Európa nem érdektelen a magyar mezőgazdaság termékei iránt. De csak akkor fogadja el tőlünk, ha nem az átlagos tömegtermékeket adjuk, hanem bioélelmiszert küldünk a piacra. Tavaly húszmilliárd dollár volt az Európai Unióban a biotermékek forgalma. 1995-től - elsőként a kelet-európai országok közül - a brüsszeli akkreditáció értelmében úgy adhatunk el magyar bio-élelmiszert, mintha a németek termelték volna. Három éve van előkészítve a biotermelés fokozására a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, amely azonban a hazai földművelésügyi tárca érdektelensége miatt csak az idén indulhatott meg. Pedig a szemléletváltás egyre sürgetőbb nálunk is. Évente három-öt millió tonna gabonafeleslegünk van - a kiegyensúlyozott nyugati piacon ilyen mennyiségű termék átvétel e óriási zavart idézne elő. A magyar csirke, a sertés, a normálkukorica és más élelmiszereink gyenge közepes áron eladott termékekké válnak. S mert minden ország védi saját termelőit, az exportegyezményekben szerepel a kötelező visszavásárlási kvóta. Enne k értelmében a kivitt mezőgazdasági termékek mennyiségének például tizenöt százalékáért hasonló élelmiszert kell vásárolnunk - így kerül hozzánk paradicsom, paprika, szőlő és sokféle más ennivaló, közöttük olyanok is, melyeket az unió országaiban már nem vesznek meg, sertéshús és csirke, mint például a legutóbbi hetek veszélyes csirkeszállítmánya.

Bioélelmiszerekből a jelenlegi kivitel ötszörösét tudnánk jó áron értékesíteni. Ahhoz viszont, hogy a vegyszer- és nehézfém mentes növények nőjenek, a földeket alkalmassá kell tenni a bioművelésre. Az ország termőterületének körülbelül harminc százaléka hozható rendbe komoly vidékfejlesztési koncepció keretében. A központi döntések, programok autópálya-építést, árvíz elleni védekezést, energetikai beruházásokat tartalmaznak, ezek területfejlesztéseket jelentenek. A vidékfejlesztés azonban a vidéki térségekhez kapcsolódó valódi értékteremtést jelentene. Olyan életmód kialakítását, amelyben a gazdák, földművelők jövedelmezően dolgoznak, elérve az európai színvonalat, s így teljesíthetik az európai igényeket, megtartva a sajátos, hazai termékek termelési kultúráját.

- Művelt, kulturált emberek teremthetik meg a magyar vidék új arculatát - mondja Márai tanár úr, aki maga is sokat jár a gazdákhoz a Biokultúra Egyesület keretében végzett munkája során. Tapasztalta, hihetetlen érdeklődéssel, nyitottsággal hallgatják az előadásokat, fogékonyak minden jó, új módszer iránt. Nem megszállott környezetvédők, nem zöldek, csak olyan emberek, akik megértik az idők szavát. És szeretnék, hogy legalább fiaik és unokáik egészségesebben és gazdagabban nőjenek fel.

Rácz Judit

Forrás: Magyar Nemzet, 2002. február 23.