Mit tanácsol Csányi Sándor a válság idejére?

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!
Csányi Sándor vagyok a Jó Közérzet Központ vezetője!

Tehát nem az OTP-s, vagy a színész Csányi, én a vitaminos Csányi Sándor vagyok! :-)

Irányításommal fejlesztettük ki a Könnyen Lenyelhető Alap -, Közepes – és a Nagy Energia multivitamint. Úgy is hívják a barátaim, hogy "ez egy jófajta Csányi vitamin".

Rávettem magamat, hogy írjak Önnek. Tudja miért?

Elegem lett a pénzügyi-, gazdasági-, politikai-, társadalmi- (meg még ki tudja, mit találnak ki) válságnak nevezett járványból. Mást sem hallani a tévében, rádióban, minden újság ezzel van tele, hogy itt a világvége és kész. Az a menő "szakember" most, aki félelmetesebbet tud mondani, vagy mutatni a korábbiak félelmetesebb dolgainál, és akinek a hírétől jobban összecsinálja az emberfia magát.

Észrevette már, hogy az a specialitásuk, hogy halálra rémítsenek bennünket?

LefeléééééHát nem! Voltak már korábban is nagyon komoly válságok, amik mindig gyorsan elmúltak kivétel nélkül. A válságok mindig fellendüléseket hoznak, és ezek sokkal hamarabb jönnek, mint amit sokan remélni mernek.

Persze most nehezebb egy kicsit vagy lehet, hogy nem is kicsit. De hát mikor volt könnyű?

Nekem még sosem. Mondták már egy páran korábban az életemben, hogy tegyek mindig félre egy kis pénzt a nehezebb időkre. Akkor azt gondoltam "mi a fenének?". Hát most lehet, hogy jól jönne…

Mit tud tenni az az ember, akit úgy ért a válság, hogy nincs-, vagy kevés a tartaléka?

Bele kell jobban húzni a melóba, mint eddig. Nincs más lehetőség. Ha eddig napi 9 órát dolgozott, akkor napi 11 órát kell dolgozni, mert baj van! Nincs itt vég, csak egy kicsit jobban bele kell húzni.

Ön mit gondol? Meg tudja csinálni?

Biztos vagyok benne, hogy Ön egy igazi túlélő típus. Abban is biztos vagyok, hogy Ön már volt nagyon nehéz helyzetben korábban is és azt is megoldotta.
Hát ezt is meg tudja oldani. Hogy mi kell hozzá? Egyszerűen ne adja fel! Minden nap erősítse meg azt a gondolatot, hogy meg tudja csinálni!

Mire van Önnek ehhez szüksége?

Hát minimum arra, hogy bírja a szervezete a nagy megterhelést.

Én a következőket csinálom naponta, hogy reggel fél öttől este 11-ig testileg és szellemileg is friss legyek és tudjak hasznos tevékenységet végezni:

  • Hajnalban felkelek fél ötkor és sétálok 1,5 órát. A séta szellemileg és testileg is felfrissít. Először egy kicsit nehéz volt felkelni, de később már örömmel keltem és mentem is sétálni.
    Javaslom Önnek, hogy naponta sétáljon! Szánja rá az időt, mert megéri! 2-3 hét után jelentős pozitív változásokat fog tapasztalni az közérzetében.
  • Naponta 12-14 szem Nagy Energia multivitamint, 8 db 400 NE E vitamint,
    400 mg B1 vitamint, 8 db 1000mg-os C-vitamint eszek.
A test üzemanyaga a vitamin!

Ha jobban hajtja a testet, akkor több üzemanyag kell hozzá. Pl. a szellemi munkát végző emberek óránként kb. 100 mg B1 vitamint égetnek el. A B1 vitamin hiányának enyhe tünete a kimerültség. A súlyosabb B1 vitamin hiányának tünete idegesség, feszültség, fáradtság. A vitaminokat az E- és C-vitamin kivételével multivitamin formájában szabad fogyasztani.
Javaslom Önnek, hogy szedjen elegendő vitamint. Az ideális összeállítású multivitamint nem lehet túladagolni, a fölösleg az kiürül a szervezetből.

Megígérem Önnek, ha a fenti tanácsaimat megfogadja, Önnek jobb lesz az élete. Legalább 2-3 hétig próbálja ki. Ennyit Ön is tehet azért, hogy túlélje ezt a válságot is. Nem?

Mi azért dolgozunk a Jó Közérzet Központnál, hogy segítséget nyújtsunk Önnek, hogy testileg és szellemileg egészségesebb legyen, jobb legyen a közérzete és ezáltal magasabb életminőséget érjen el.

Üdvözlettel,
Csányi Sándor

Publikálva: 2010. november 20.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár