Segít a gyomorrák megelőzésében a kevesebb só

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A magas sótartalmú élelmiszerek – mint az előrecsomagolt szalonna, a kenyér és a gabonapelyhek – fogyasztásának visszaszorítása jelentősen csökkentheti a gyomorrák kialakulásának kockázatát a Nemzetközi Rákkutatási Alapítvány (WCRF) vizsgálata szerint. Az Egyesült Királyságban minden hetedik gyomorrákos esetet a napi ajánlott sóbevitel túllépése idéz elő, de a szakértők szerint ez az arány akár magasabb is lehet.

A nátriumban gazdag táplálkozás ugyanakkor magas vérnyomáshoz, egyéb szív- és érrendszeri betegségekhez, illetve agyvérzéshez vezethet. Az orvosok naponta 6 gramm só bevitelét javasolják, ám a lakosság átlagosan 8,6 grammnyit fogyaszt.

Évente megközelítőleg hatezer gyomorrákos megbetegedést diagnosztizálnak a szigetországban, ebből körülbelül 800 megelőzhető volna, ha az emberek odafigyelnének a sóbevitelre. "A gyomorrák kezelése nehézkes, mivel a legtöbb esetben akkor fordulnak orvoshoz a betegek, amikor már előrehaladott állapotról van szó. Az egészséges táplálkozás általi megelőzés tehát szó szerint életet menthet. Ezalatt kevesebb sót, valamint több zöldséget és gyümölcsöt kell érteni" – mondtaKate Mendoza, az alapítvány információs központjának vezetője.

Az elővigyázatosság nem ott kezdődik, hogy elhagyjuk a kész fogások sózását az asztalnál, hiszen többnyire az előrecsomagolt élelmiszerek jelentenek igazi nátriumbombát. A WCRF javaslata szerint a közlekedési lámpáknak megfelelő árnyalatú jelzéssel kellene ellátni a termékeket: pirossal a magas, narancssárgával a közepes, míg zölddel az alacsony sótartalmú árut. Az ajánlást azonban egyes gyártók és üzletláncok figyelmen kívül hagyják.

"Ez a felmérés a Brit Rákkutató Központ korábbi eredményeit támasztja alá, miszerint a túlzott sóbevitel valóban gyomorrákhoz vezethet" – mondta Lucy Boyd, az utóbbi szervezet munkatársa. "Főleg a férfiak hajlamosak a helytelen táplálkozásra. Az élelmiszerek feltűnőbb megkülönböztetése sokat segítene az egészség megőrzésére alkalmas összetevők kiválasztásában."

A cikket a vitaminkereso.hu oldalról vettük át.

A Jó Közérzet Vitamin® webáruház
szerkesztőjének kiegészítése:


Kedves Olvasóm!

Bevallom, szándékosan irtam utólag csak kiegészítést a cikkhez. Kíváncsi voltam, és vagyok is hogy mi az Ön véleménye a cikkről.

Természetesen látom én is, mondjuk úgy, hogy úgy sejlik, mintha rossz célpontot választana megoldásként a cikk szereplője, csak nem akartam lelőni a poént. Kérem irja meg mi a véleménye, Ön mit gondol erről?

üdvözlettel,

Vági Péter

Publikálva: 2012. augusztus 4.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár