Túl sok antibiotikumot szedünk feleslegesen

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Antibiotikumot* csak indokolt esetben, és csak orvosi utasításra szedjünk - hívják fel a figyelmet a szakemberek. Ha kevesebb antibiotikumot szednének a betegek, akkor csökkenne a baktériumok ellenálló képessége - mondta az InfoRádiónak az Infektológiai Szakmai Kollégium elnöke, aki szerint az antibiotikumok hatékonyságának megőrzésében az orvosoknak és a lakosságnak is van felelőssége.

A most használt antibiotikumokkal szemben a betegséget okozó baktériumok ellenálló képessége a vártnál nagyobb mértékben nő - mondta az InfoRádiónak az Európai Antibiotikum Nap kapcsán az Infektológiai Szakmai Kollégium elnöke, hozzátéve: mindennek az lesz a következménye, hogy a bakteriális fertőzéseket egyre nehezebben, vagy egyáltalán nem lehet majd kezelni, mert nem lesz olyan antibiotikum, amely hatékony lenne a fertőzés kezelésére.

Túl sok antibiotikumot szedünk feleslegesen - hangsúlyozta Ludwig Endre, aki szerint ez az orvos és a beteg hibája is. Előbbi felelőssége, hogy a páciens panaszai és a vizsgálatok alapján megítélje, hogy baktérium által okozott fertőzésről van-e szó, mert csak ebben az esetben írhat fel antibiotikumot.

A szakember azonban hangsúlyozta: sok fertőzésnél nem könnyű megállapítani, hogy az bakteriális vagy vírus okozta. Úgy véli: ha a családorvosok rendelkezésére állna egy, az OEP által is támogatott gyorsteszt, akkor annak segítségével gyorsan és pontosan meg lehetne válaszolni a kérdést.

Az orvosokat is jobban fel kell készíteni, hogy felismerjék a fertőzések pontos okát, és helyesen írja fel az antibiotikumot - tette hozzá.

A beteg is hibás

A szakmai kollégium elnöke szerint nemcsak az orvosok, hanem a betegek is hibásak, mert gyakran túlzott elvárásokkal érkeznek a doktorhoz, akitől antibiotikum felírását kérik.

Ludwig Endre azt is rossznak tartja, ha a betegek többsége nem megfelelően használja az antibiotikumot, mert például korábban abbahagyja annak szedését. De az is hiba, hogy a beteg az otthon régebbről megmaradt, vagy esetleg a szomszédtól kapott gyógyszert szedi. A betegnek az orvosra kell bíznia, hogy eldöntse, szüksége van-e az antibiotikumra vagy sem - hangsúlyozta Ludwig Endre.

* A baktériumokat, gombákat és parazitákat elpusztító anyagokat hívjuk antibiotikumoknak. Az első ilyen anyagok mikroorganizmusok által termelt anyagcsere termékek voltak, a ma használatos gyógyszerek zömét már kémiai módszerekkel állítják elő. Az antibiotikumokat általában a bakteriális fertőzések kezelésére alkalmazzák. Az első antibiotikumot Alexander Fleming fedezte fel 1928-ban. Ez volt a penicillin, amelyet a gyógyítás egyik alapszerének tartanak.

Forrás: inforadio.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Mondja el a véleményét, szóljon hozzá cikkünkhöz
Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
13500 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
9700 Ft/db helyett
6700 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
9700 Ft/db helyett
6700 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
9700 Ft/db helyett
5600 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
9700 Ft/db helyett
4600 Ft/db