30 millió ember nyomorog a bioüzemanyag-ipar miatt

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Bírálta a bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos nyugati terveket a brit Oxfam jótékonysági szervezet, mondván: a bioüzemanyagok okolhatók azért, hogy 30 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ami világszerte 30 millió embert taszít nyomorba.

Az Oxfam elemzése rámutat, hogy a gazdag országok növekvő üzemanyagéhségük kielégítésére egyre több bioüzemanyagot állítanak elő, és ez felfelé hajtja az élelmiszerek árát. A szervezet ezért sürgeti, hogy a fejlett országok szüntessék meg a bioüzemanyagok előállításnak támogatását és csökkentsék az importvámokat. Azt is követelik ezektől az országoktól - többek között az Európai Uniótól -, hogy vessék el azt a tervet, amelynek értelmében 2020-ban az üzemanyagok 10 százalékának kell megújuló energiaforrásból származnia.

Az Oxfam elemzői szerint a tehetős országok tavaly 15 milliárd dollárt költöttek a termelés támogatására, miközben akadályokat gördítettek az élelmiszerellátást kevésbé veszélyeztető olcsó, brazíliai etanol bevitelének útjába. A nemzetközi szervezet felhívja a figyelmet arra is, hogy a bioüzemanyag fokozott előállítása fontos mezőgazdasági területeket vesz el, és csökkenti azokat a földterületeket, amelyek jelentős szerepet játszanak a levegőbe bocsátott szén-dioxid elnyelésében.

Forrás: index.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Értesítsük ha újra lesz raktáron?

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár