Hizlaló samponok?

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Orvosok és táplálkozási szakértő egyet értenek abban, hogy az elhízást megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással lehet elkerülni. Vannak azonban más tényezők is, egy új kutatás ugyanis arra az eredményre jutott, hogy a samponokban és egyéb kozmetikai szerekben fellelhető ftalát nevű vegyület összefüggésbe hozható a súlynövekedéssel.


A New York-i Mount Sinai Egészségügyi Központ orvosai szerint ez az anyag a szépészeti termékek 70 százalékának összetevői között szerepel, ám megzavarja a szervezet hormonháztartását, ezért kerülendő.

Korábbi kutatások már jutottak arra az eredményre, hogy bizonyos anyagok befolyásolják a szervezet működését, ezért okozhatnak hízást. A tudósok óva intenek a Bisfenol-A nevű vegyülettől is, amely többek között a palackozott vízben és a cumisüvegekben lehet megtalálható.

Maida Galvez gyermekorvos 330 kicsi vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a hormonháztartást megzavaró anyagoknak az életünkből való kiiktatása segíthet a testsúly kordában tartásában. "Noha ezek nem játszanak nagy szerepet az elhízásban, érdemes odafigyelni rájuk." – vélekedik Galvez.

A mostani kutatási eredmények egybecsengenek egy 2002-es skót vizsgálattal, amely a Bisfenol-A-t "kémiai kalóriának" nevezte. Annak a vizsgálatnak a vezetője, a Stirling Egyetemen oktató Paula Baillie-Hamilton, a következőt mondta a témáról: "Az elhízás kutatásakor fontos figyelembe venni, hogy az elmúlt évtizedekben nagyot változott a világ körülöttünk, és sokkal több szerves és szervetlen vegyülettel találkozunk, mint korábban". Ugyanakkor Jeanett Tang-Peronard koppenhágai kutató fontosnak találta leszögezni, hogy az erről szóló megfigyelések még gyerekcipőben járnak.

A cikk forrása: natursziget.hu

A Jó Közérzet Központ kiegészítése
Kedves Olvasó!

Hát egy biztos, kémiai társadalomban élünk. Annyira erős a testünket érő kémiai terhelés hogy csoda lenne ha semmilyen hatással nem lenne ránk. Lehet persze szelektálni, hogy ki milyen terméket használ, milyen összetevőkkel - sajnos kell is. A textilfestékek, élelmiszer adalékok, tisztítószerek, kozmetikumok... a környezetről nem is beszélve...

Elkerülni nagyon nehéz ezeket a hatásokat, célszerűbb megelőzésen túl ellensúlyozni.. A rendszeres antioxidáns bevitel segiti a vegyi anyagok okozta szabadgyökök lekötését, a szervezetünkre gyakorolt hatásuk csökkentését.

Pótolja szervezete vitamin, ásványianyag
és nyomelemszükségleteit
Jó Közérzet Vitamin® termékek
rendszeres fogyasztásával

Publikálva: 2011. augusztus 18.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár