Komoly kétségek: újinfluenza elleni védőoltás

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!
Túl vagyunk az újinfluenza okozta első pánikon, így olyan kérdések is felmerülnek bennünk, amik korábban eszünkbe se jutottak: például az, hogy beoltassuk-e egyáltalán magunkat vagy a gyereket. A virológus meglepő dolgokat mond: lehet az oltásnak káros mellékhatása is, és nem kizárt, hogy sokan már tudtukon kívül át is estek a fertőzésen.

Miközben az egészségügyi szakemberek azt ígérik, szeptember 29-én kezdik kiszállítani a sertésinfluenzára sebtiben kifejlesztett oltóanyagokat a házi- és üzemorvosokhoz, addig a laikus szülőkben felmerülhet a kérdés, hogy kötelező-e beadatni a gyereknek, vagy sem?

Hiszen a kezdeti aggodalmat felváltotta a józan ítélőképesség, és azt tapasztaljuk, hogy az úgynevezett "újinfluenza" is éppúgy lezajlik, mint a többi. Akkor kell-e nekünk védőoltás, vagy sem?

Egyforma tünetek

"A fiam már ötödik napja van otthon influenzás tünetekkel. A gyerekorvos azt mondta, egyértelmű, hogy vírus, de lehetetlen megmondani, hogy melyik, és nincs szükség a torokváladék tenyésztésére. Lehet hétköznapi influenza, de lehet sertésinfluenza is. Ha ez utóbbi, legalább átesett rajta. Nem tudom, hogy kötelező lesz-e a védőoltás gyerekeknek, de ezek után hogyan döntsek felelősen arról, hogy Zolinak kell-e vagy sem?" - tanakodik Annamária, akinek fia minden valószínűség szerint beleesett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 38. heti statisztikájába, amikor is háromszor annyi beteget regisztráltak (kb. 11600 főt), mint az azt megelőző héten. Szeptember 20-24. között 210 influenzagyanús betegtől küldtek kenetet virológiai vizsgálatra, melyből 30 fő az influenza A vírusával, 28 fő A(H1N1) vírussal volt fertőzött. Ez utóbbi az újinfluenza, ami a sertést megbetegítő influenzavírus és a madarakat megbetegítő influenzavírus kereszteződéséből létrejött új, világjárványt okozó betegség.

"Valóban sok az influenzás tünetekkel jelentkező beteg az én rendelőmben is, és tényleg nem lehet klinikailag eldönteni, hogy a napi harminc-ötven gyerekből ki melyik típusát kapta el a betegségnek. Igazából mindegy is, hiszen hajszálpontosan ugyanolyan tünetei vannak a szezonális, A vírusos influenzának, mint az újinfluenzának. A mi rendelőnk nem úgynevezett pilot-rendelő, ahonnan rendszeresen küldenek tenyésztésre torokváladékot, de úgy gondolom, lassan értelmetlenné is válik a virológiai vizsgálat, hiszen ugyanúgy zajlik az újinfluenza, mint az eddigi többi" - mondja dr. Tóth Kálmán gyermekorvos, aki egyben infektológus is, tehát szakterülete épp a vakcináció.

Miközben azonban ő már erről beszél, sok szülő még azt sem tudja, kötelező lesz-e egyáltalán az Omninvest által rekordsebességgel előállított vakcina beadatása, vagy sem. Nos, az ÁNTSZ kommunikációs osztálya megkeresésünkre arról biztosított, hogy az A(H1N1) védőoltása csupán ajánlott, azaz nem az óvodákban és iskolákban oltják a gyerekeket szülői engedélyeztetés után, hanem a gyerekrendelőt kell felkeresnie azoknak a szülőknek, akik úgy döntenek: kapja meg az oltást a gyerek.

Felesleges a pánik

Tehát az oltás nem kötelező, de tény és való, hogy a laikus, főleg, ha szülő, hajlamos a pánikra, és több szakember szerint jelenleg éppen ez a legnagyobb probléma a sertésinfluenzával kapcsolatban, pedig más influenzában is hasonló a halálozási arány. "Pánik volt a reptereken a hő kamerákkal, és most kissé mesterségesen felfújták a védőoltás kérdését is, amely, valljuk meg őszintén, sok homályos elemmel rendelkezik egyelőre" - vélekedik Tóth doktor. Úgy látja, pár száz önkéntesen végzett tesztoltás alapján nem lehet milliókat beoltani egy olyan anyaggal, aminek hosszú távú hatásait egyelőre nem ismerjük. Hiszen épp hogy befejeződtek a háromhetes vérminták elemzései, és a vakcinát rögtön teljes értékűen hatásosnak minősítették, pedig az orvosi tankönyvek adatai szerint még a szezonális influenzára adott oltás is csak 40-60 százalékban ad védettséget.

Az ÁNTSZ oltási ütemterve

I. ütem: súlyos alapbetegségben szenvedők, várandós nők, egészségügyben, biztonsági szerveknél dolgozók
II. ütem: 6-36 hó közötti egészséges gyermekek, 14 éven aluli iskolások és iskolai dolgozók
III. ütem: 6 hónapos, vagy annál fiatalabb csecsemők hozzátartozói

Aki nem érintett az ütemtervben, a patikában kétezer forintért vásárolhatja meg a vakcinát, ha úgy dönt, így akar védekezni a H1N1 ellen.

Oltóanyagot többféleképpen lehet előállítani, de alapvetően még mindig két módját használják. A régi módszerrel úgynevezett "elölt", azaz ínaktivált egész vírust tesznek a vakcinába, amely bár az emberbe jutva ellenálló képességet alakít ki, de annak minden szövődményével együtt. Az újnak számító eljárás során viszont a káros mellékhatásokat és szövődményeket okozó vírusrészecskéket mellőzik az oltóanyagból. (Léteznek még a legyengített, élővírusokból álló oltóanyagok, mint a mumpsz, vagy a bárányhimlő elleniek.)

"Nos, a magyar gyártó a régi módszerrel, épp a legkevésbé tisztított vírusból állította elő a vakcinát, amely az oltási szövődmények közül a leggazdagabb palettával rendelkezik" - jelenti ki megkérdezett infektológus-gyerekorvosunk, aki nem ódzkodott azt sem megosztani velünk, hogy mikor pontos tesztelési adatokhoz próbált jutni, meg nem nevezett forrása "nem közölhette a mérésadatokat". Ez nyilván némi árnyékot vet a szélsebesen előállított, 6 millió darabszámra tervezett védőoltásra, amely a három évnél idősebbeknek Fluval, a három év alattiaknak Fluarix névre hallgat.

Itt muszáj egy kis kitérőt tennünk az Egyesült Államok egyik korábbi (egyébként orvosi végzettségű) elnökjelöltjének, Ron Paul képviselőnek az érdekes felvetésére: 1976-ban már volt egy sikertelen sertésinfluenza-kampány a tengerentúlon, aminek hatására huszonöten haltak meg az életmentő célra kijelölt oltások káros mellékhatásaiban, és több száz ember vált rokkanttá a vakcina okozta Guillain-Barré szindróma miatt. Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta abban az évben a paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, és a magyar szakemberek között is akadnak, akik furcsának találják, hogy ennek ellenére ismét ezzel az oltóanyaggal kísérleteznek nemcsak hazánkban, de más országokban is.

"Én jelenleg arra hajlok, hogy beadatom a védőoltást Nórinak, mert hajlamos mindent elkapni, és ezzel talán megelőzhetjük a betegséget. Nem tudok mást tenni, mint hinni az egészségügynek, akik szerint manapság azért nincs kanyaró-, szamárköhögés és más járvány sem, mert olyan jól be vagyunk oltva ellenük" - áll a vakcina mellé Mariann. Pedig nemcsak doktorunk szerint nem tekinthető súlyos betegségnek az újinfluenza: egyes orvosi jelentések arról számolnak be, hogy az elmúlt hónapokban szép csendben sorban fertőződtek meg az emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármilyen kezelést kaptak volna.
"Bárhogy döntenek a szülők gyermekükről és magukról, az tény, hogy ha kérik, megkapják az oltást, bár lehet, hogy valamelyikük már átesett a betegségen - tájékoztatta a Női Lapozót dr. Tóth Kálmán. - Szerencsére, ha úgy oltanak be valakit, hogy saját tudta nélkül átesett rajta, nem származhat baja abból, hogy kétszer találkozik a szervezete a H1N1-gyel, de garancia sincs, hogy a szövődmények elkerülik. A három éven aluli gyerekek szüleit viszont még részletesebben tájékoztatom majd a várható mellékhatásokról, mert a kisdedek immunstátusza nem reagál jól az elölt vírusú vakcinára, ezért nem tanácsolható nekik. Ha pedig hat hónaposnál fiatalabb baba hozzátartozója oltatja be magát, a csecsemő nem kerül veszélybe, mert az elölt vírus őt nem betegítheti meg, legfeljebb a beoltott személynél adódhatnak mellékhatások." Mindezek fényében csak azt tanácsolhatjuk szülőknek és egyedülállóknak egyaránt, hogy olvassanak, járjanak utána a sertésinfluenzával kapcsolatos objektív tudnivalóknak, hiszen megbízható ismeretek birtokában mindig sokkal könnyebben hozunk döntést saját egészségünk érdekében.

Forrás: noilapozo.hu

Az erős immunrendszerrel rendelkező emberek sokkal
könnyebben küzdik le a náthát, influenzát!

Fizikai- és szellemi munkát végzőknek, illetve tanulóknak ajánlott.

Olvassa el a termék részletes leírását és rendelje meg itt: Közepes Energia multivitamin


Jó Közérzet Vitamin - Közepes Energia multivitamin
Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár