Nem élvezik a mindennapi tévézést

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Az angolok háromnegyede naponta leül a tévé elé, de a többségük nem leli örömét a képernyő bámulásában. Ráadásul a napi tévézőknek nem olyan jó az egészségük, mint azoknak, akik ritkábban tesznek így.

Egy brit tanulmány megállapította, hogy a mindennapi tévézés ártalmas az egészségre. A megkérdezettek közül azoknak, akik naponta a készülék elé ülnek, csak a 43 százaléka válaszolta, hogy kiváló egészségnek örvend. Azoknak viszont, akik állításuk szerint ritkán néznek tévét, az 59 százaléka mondta ugyanezt.

A napi tévézők 54 százaléka tagja valamilyen társaságnak, mint például a hobbiklubok, kulturális egyesületek, míg a másik csoportnak a 66 százaléka.

Az összes, négyezer megkérdezett 91 százaléka ül le a tévé elé egy héten többször is, és 74 százalékuk naponta a fotelba huppan a készülékkel szemben. Ugyanakkor nem sokan nyilatkoztak úgy, hogy jót szórakoztak tévénézés közben, a napi nézőknek is csak 37 százaléka élvezi kifejezetten a képernyőbámulást, és 23 százalékuk csak mérsékelten vagy egyáltalán nem élvezi azt.

Alison Park, a tanulmány társszerzője úgy véli, az eredmények annyit mutatnak meg: az, hogy miként töltjük a szabadidőnket, fizikai és mentális állapotunktól függ. A tévézés nem a legjobb választás, így hasznos volna, ha máshogyan töltenénk el szabadidőnket.

Forrás: inforadio.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár