Pihenéssel jön a nátha

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Azt, hogy az emberek olyankor betegszenek meg, amikor éppen kikapcsolódnak, már évek óta figyelik a pszichológusok. "Egyértelmű trendről van szó, mely úgy tíz éve tart", magyarázza Andreas Soljan düsseldorfi pszichoterapeuta. Tartós stressz során a test alkalmazkodik az adott életfeltételekhez, azaz folyamatosan energiát termel. Ennek eredménye lehet a magasabb vérnyomás és a megnövekedett nyugalmi pulzus. A máj, a gyomor és a belek is megszenvedik a tartós leterheltséget. Úgy el vagyunk azonban foglalva, hogy csak egy két hetes szabadság alatt vesszük észre, milyen rosszul is vagyunk, állítja a szakember.

A holland tudósok, akik elnevezték ezt a jelenséget, megállapították, hogy a "szabadság-betegség" elsősorban azokat az embereket érinti, akiknek nagyon komolyan veszik a munkafeladataikat és a felelősséget. A pszichológusok szerint a "szabadidő-betegségért" a mozgáshiány és a nagymérvű médiafogyasztás is felelős. "Az embereknek újra több gondot kell fordítaniuk arra, hogy a testük is lazíthasson", vélekedik a pszichoterapueuta. Természetesen elemezni kellene, mi az, ami valóban jót tesz az embernek. Ne csak a tévét nézzük, keressünk más kikapcsolódási módot is. Vegyünk egy relaxáló fürdőt, igyunk egy teát vagy terítsük meg hétköznapi is csinosan a reggelizőasztalt.

Soljan szerint a "szabadság-betegség" jelensége kialakulása komoly teher: Ha nem törjük meg a folyamatot, a legrosszabb esetben akár pszichoszomatikus megbetegedésekhez is vezethet. És amit senki nem kíván magának: Előfordulhat, hogy odáig fajul a dolog, hogy már félni kezdünk a szabadnapoktól, mert várható, hogy megint betegek leszünk.

A cikk forrása: natursziget.hu
(A cikk eredeti forrás: Mit der Ruhe kommt der Schnupfen, németből fordította: Harrach Orsolya)

A Jó Közérzet Vitamin® Webáruház szerkesztőjének kiegészítése:

Hogy van-e ilyen tudományos összefüggés, vagy sincs, azt nem tudom, nem is tisztem cáfolni, vagy megerősíteni. Egy biztos, hogy van az a mondás szép magyar nyelvünkben - "Szükség törvényt bont". Bizonyos, hogy amikor valamin nagyon dolgozunk, hajtunk egy cél eléréséért, akkor nagy a szükség. Ilyenkor valahogy "nem érünk rá" megfázni. Persze ez idő alatt hajlamosak vagyunk túlhajtani magunkat, kimeriteni szervezetünk, immunrendszerünk tartalékait. Igy aztán jogos a megfigyelés a jelenségről, ami szerint amikor az ember kilazít,

Van erre egy hatékony módszerünk. A megelőzés és a tudatos odafigyelés egészségünkre. Ha megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet visz be multivitaminok rendszeres fogyasztásával, az segit hogy ne ürüljenek ki a készletek, mire végez a munkájával, vagy mire szabadságra megy. Természetesen nem árt pihenni és mozogni, odafigyelni a rendszeres és egészséges táplálkozásra is. De egy biztos, a versenyautók teljesítménynövekedését is az üzemanyag minőségének növelésével és az adalékanyagok hozzáadásával kezdik. Szervezetünk is egy belső égésű motorhoz hasonlít, amely akkor működik a kivánt teljesítménynek megfelelően, ha megadjuk a működéséhez szükséges jó minőségű üzemanyagot.

Jó munkát és jó közérzetet kivánok Önnek!

Vági Péter
Jó Közérzet Vitamin®
Webáruház felelős

Pótolja napi vitamin, ásványi anyag
és nyomelemszükségletét Jó Közérzet Vitamin® termékek fogyasztásával!



Publikálva: 2011. április 26.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár