Tizenéves korukra ellustulnak az amerikai gyerekek

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Tizenéves korukra jelentősen hanyatlik az amerikai gyerekek fizikai aktivitása - derült ki egy új felmérésből. Míg egy kilencéves gyerek egy nap átlagosan három órát mozog, 15 éves korára fizikai aktivitása hétköznapokon 49 percre csökken, hétvégén pedig alig félórára.

Összességében a fiúk valamivel aktívabbnak bizonyultak a kutatás során, átlagosan napi 18 perccel többet mozogtak a lányoknál.

A vizsgálat módszere egyedülálló volt abból a szempontból, hogy a kutatók nem a szülők elmondására alapozva vonták le következtetéseiket, hanem mozgásmérő eszközöket erősítettek a résztvevő ezer gyerekre, akiket 9, 11, 12 és 15 éves korcsoportra osztottak. Az eszközökkel mindenféle mozgást rögzíteni tudtak a kényelmes sétától kezdve a legintenzívebb sporttevékenységig. Bár 13 éves gyerekeket éppen nem vizsgáltak, matematikai modellezés alapján a kutatók arra jutottak, hogy ebben a korban csökken le a napi aktivitás egy óra alá a fiúknál és a lányoknál egyaránt.

A gyerekek 9 és 11 évesen még bőven legalább egy órát mozognak naponta, a 15 éves korosztálynál viszont hétköznapokon már csak 31 százalék, hétvégén pedig mindössze 17 százalék mozog minimum napi egy órát, ahogy az a kormányzati ajánlásokban is szerepel. Az amerikai orvosi kamara lapjában megjelent új tanulmány szerzői azzal magyarázták ezt a drámai csökkenést, hogy egyre több iskolában szűnnek meg a hagyományos óraközi szünetek és a testnevelés órák, és a tinédzserek sportolás helyett szívesebben játszanak a számítógépen vagy tévéznek a barátaikkal.

A mozgásszegény életmód várhatóan felnőttkorra is megmarad, és súlyos, akár életre szóló egészségügyi problémákat vethet fel. A fizikai inaktivitás kapcsolatba hozható egyebek mellett a szívbetegségek, az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásával - figyelmeztettek a kutatók.

Forrás: index.hu

Publikálva: 2010. november 25.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Normál ár:
18800 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár