Miért kell ellenállni a spanyol epernek?

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Próbálj meg ellenállni a spanyol epernek, mert bár elfogadható áron árulják és ráadásul édes is, a 12 "legmérgezőbb" zöldség és gyümölcs - vagyis, amelyek termesztéséhez a legnagyobb mennyiségű növényvédő szert használják - listáján ez a földieper is rajta van, méghozzá "előkelő", hatodik helyen.

Fehér a belsejük...A véget nem érő tél után alig várjuk a piacon a friss, tavaszi ízeket: a spárgát, az újburgonyát és az epret. Ezek közül az eper (azaz helyesen földieper vagy szamóca, "eper" szavunk ugyanis elvileg a fán termő gyümölcsöt jelöli) már meg is érkezett, és a legtöbb piacon, szupermarketben kapható, az ára is elfogadható. Sőt, és ez nagy szó, még olyan példányokkal is találkozhatunk már, amelyeket csukott szemmel kóstolva is be tudunk azonosítani eperként. Mi mégis azt tanácsoljuk olvasóinknak, álljanak ellen a kísértésnek, és még ne vásároljanak belőle, várják meg a hazai szabadföldi termést, ami előreláthatólag júniusban érkezik. Elmondjuk, miért jobb türelmesnek lenni.

Az ilyenkor kapható földieper legnagyobb része Spanyolországból, pontosabban Andalúziából, a Coto Doñana nemzeti park tőszomszédságából érkezik hazánkba. Ez a mocsaras vidék természetvédelmi terület, az ENSZ világörökség része, mely többek között veszélyeztetett madárfajok sokaságának ad otthont. Az 5000 hektárnyi nemzeti parkot óriási fóliasátor-mezők veszik körül, ameddig csak a szem ellát. Mintegy 330 000 tonna epret termesztenek alattuk évente, elárasztva velük az egész európai piacot, még olyan országokét is, amelyek maguk is jelentős termelők, mint pl. Franciaország és Lengyelország. Most arról nem is beszélünk, hogy már a gyümölcs utaztatása mekkora ökológiai lábnyomot hagy maga után, inkább arról, hogy milyen körülmények között termesztik ott.

Egyes környezetvédő csoportok 2007-ben a spanyol földieper bojkottjára szólították fel a vásárlókat, miután a világ legnagyobb civil természetvédő szervezete, a WWF publikálta helyben végzett vizsgálódásainak eredményét. Eszerint a fóliasátrak egyrészt hatósági engedély nélkül (40 százalékuk működött akkor illegálisan) terjeszkednek a nemzeti park területére is, az öntözéshez szükséges irdatlan mennyiségű vizet pedig szintén innen veszik. Így a Coto Doñana vízellátása a felére csökkent, amely katasztrofális következményekkel járhat az ott élő állat- és növényfajok tekintetében. A "nagyüzemi" epertermesztés továbbá erősen szennyezi a környezetet, mintegy 4500 tonnányi műanyag szemét kibocsájtásával és a különböző növényvédő és egyéb, pl. az ózonrétegre különösen nagy veszélyt jelentő bróm-metán tartalmú rovarirtószerek bőkezű adagolásával. Arról most nem is szól a fáma, hogy ezek a szerek a gyümölcs fogyasztásával szervezetünkbe is bőven jutnak, sajnos azonban ez nem csak a földieper, és nem is csak a spanyol földieper esetében van így. Mindenesetre az amerikai EWG környezetvédelmi munkacsoport által kiadott, a 12 "legmérgezőbb" zöldség és gyümölcs - vagyis, amelyek termesztéséhez a legnagyobb mennyiségű növényvédő szert használják - listáján a földieper is rajta van, méghozzá "előkelő", hatodik helyen.

Ha ez még nem lenne elég, az eperszedők helyzetét is problematikusnak találták Andalúziában: a gazdaságok nagy része feketén alkalmazott olcsó munkaerőt javarészt Észak-Afrikából, de Kelet-Európából is, akik a szezon idején a gazdaságok területén összetákolt kunyhókban szállnak meg.

Még nem igazán érettek...

Noha a botrány kirobbanása óta állítólag változott a helyzet: egyrészt a spanyol kormány ígéreteket tett az illegálisan működő gazdaságok felszámolására, a veszélyes növényvédő szereket, így a bróm-metánt, alternatív szerekkel igyekeznek helyettesíteni, a gazdasági recesszió miatt pedig a spanyolok tömegesen vállalnak újra mezőgazdasági munkákat alacsonyabb bérért, kiszorítva ezzel a piacról a külföldi, papírokkal nem rendelkező munkaerőt (bár ez újabb problémákat vet fel azok esetében, akiknek nem áll módjukban visszatérni hazájukba).

Bárhogy is van, ha másért nem, az ízélmény miatt mindenképpen érdemes bevárni a hazai szezont, mert az éretlenül betakarított (máshogy ugyanis nem bírná a hosszú utat), a tetején még zöld, belül pedig fehér eperszemek íze egészen biztosan nem szállhat versenybe a tetőtől-talpig piros és édes gyümölcsével. A fajta sem ugyanaz, az itthon termesztett fajták alapból ízletesebbek, mint a spanyolok által termesztett, Kaliforniában kifejlesztett robosztus fajta. Sajnos azonban nem minden esetben hihetünk a szemünknek, már ami a csomagolást vagy a piaci táblácskát illeti. Kedvenc Hunyadi téri zöldségesünktől megtudtuk, hogy vannak, akik egyszerűen hazaiként árulják az import epret, sok vásárló ugyanis tudatában van, hogy a hazai finomabb, így akár több pénzt is hajlandó érte fizetni. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács szerint pedig olyan is előfordult már, hogy a forgalmazó az import epret egyszerűen átcsomagolta, és magyarként igyekezett eladni. Zöldségesünk tanácsa, hogy hallgassunk a józan eszünkre, tudjuk, hogy ilyenkor még nincsen finom magyar szabadföldi eper, bármi is áll a csomagoláson vagy a táblácskán!

Forrás: noilapozo.hu

Ne éretlen gyümölcsökből próbáljon vitaminokhoz jutni!

Multivitaminokat érdemes fogyasztani, mert az ilyen termékek komplexen tartalmaznak sok féle vitamint.
Ezek pl. a Jó Közérzet Vitamin - Alap-, Közepes- és a Nagy Energia multivitaminok.

Rendelje meg a vitamint és legyen jó a közérzete!
Kattintson a képre, vagy erre a szövegre!

be_500_200.jpg


Publikálva: 2010. november 26.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db
Prémium Közepes Energia Multivitamin fénykép
Prémium
Közepes Energia Nagydózisú Multivitamin
Az aktív emberek
vitaminja.
Értesítsük ha újra lesz raktáron?

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár