Növelheti az asztmára való hajlamot a paracetamol?

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A legújabb kutatások szerint a paracetamol szedése súlyosbíthatja a már meglévő asztmás tüneteket felnőttek és gyerekek esetében, sőt, új betegség kialakulásához is vezethet. A Pediatrics című szaklapban publikált tanulmány szerint a különböző márkanevek alatt árusított paracetamol és acetaminofen közvetlen kapcsolatba hozható az asztmatikus betegségek kialakulásával.

A vizsgálat vezetője, Dr. John McBride (Robert T. Stone Pulmonológiai Központ, Akron Gyermekkórház) egy összesen 54 országban, 520 000 gyermek részvételével készült kutatás adatait használta fel a tanulmány elkészítéséhez.

Az eredmények szerint az asztma kialakulásának esélye 60 százalékkal nőtt azoknál a 6-7 éves gyerekeknél, akik egy hónapnál ritkábban, de évente legalább egyszer szedtek paracetamolt. A rizikó háromszorosára emelkedett azoknál, akik havonta legalább egyszer kaptak a gyógyszerből.

"Mindent meg kell tennünk, hogy tudatosítsuk a szülőkben és orvosokban, hogy elképzelhető, hogy a láz- és fájdalomcsillapító acetaminofen kiiktatásával vagy más gyógyszerrel való helyettesítésével megelőzhetjük egyes asztmatikus betegségek kialakulását" – nyilatkozta Dr. McBride.

A 13-14 évesek esetében az egy hónapnál ritkábban, de évente legalább egyszer beszedett paracetamol 40 százalékkal növelte az asztma kialakulásának esélyeit és duplájára emelte azoknál, akik havonta legalább egyszer kaptak a szerből.

A vizsgálatok szerint a már meglévő asztmás tüneteket is súlyosbítja az acetominofen, ugyanakkor az ibuprofén nem okoz hasonló gondokat.

Független szakértők igyekeztek leszögezni, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a paracetamol asztmát okozna, mindössze az összefüggést sikerült kimutatni a megnövekedett rizikó és a gyógyszerszedés között. Ez a különböző gyógyszerek közötti kölcsönhatás eredménye is lehet.

"Ez csak egy emlékeztető arra vonatkozóan, hogy tisztában legyünk vele, a recept nélkül kapható gyógyszerek sem minden esetben biztonságosak" – fejtette ki Dr. Fernando Holguin, a Pittsburgh Egyetem Egészségügyi Központ tüdőgyógyászati-, allergológiai- és pulmonológiai sürgősségi ellátás osztályának docense. "Az én kisfiam is asztmás, és ha lázas, inkább adok neki ibuprofént, mint paracetamolt."

A cikk eredeti forrása: natursziget.com

A Jó Közérzet másképp is elérhető.
Mi azon dolgozunk, hogy elérhetővé tegyük...

Publikálva: 2011. november 23.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár