Bizonyító tanulmányok – a nem oltott gyermekek egészségesebbek

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Három tanulmány, melyből egyértelműen kitűnik, hogy a gyermekkorban kialakuló krónikus betegségek összefüggenek az oltásokkal

Az alábbi három tanulmányban – melyeket egy osztrák szülői közösség, egy német orvos, illetve egy új-zélandi oltáskritikus szövetség kezdeményezett – oltatlan csoportok általános egészségi állapotáról gyűjtöttek adatokat és vetették össze az össznépesség, illetve oltott csoportok adataival. (Sem a német nyelvterületen, sem Új-Zélandon nincsenek kötelező oltások, ennek ellenére a lakosság átoltottsága több, mint 90%.) Magyarországon – sajnos – egy hasonló tanulmány, a lakosság szinte 100%-os (kötelező) átoltottsága miatt kivitelezhetetlen lenne.

Az eredeti tanulmányok az Impf-Report 2010. novemberi-decemberi számában jelentek meg, Németországban.

Salzburgi szülői tanulmány (2001-2010)

Az egészségügyi hatóságok és az oltóanyaggyártók nem tartják fontosnak, hogy mindenki számára megismerhető tanulmányban összehasonlítsák oltott és nem oltott csoportok egészségügyi állapotát. Ezért salzburgi szülők kezdeményezésére 2001-ben felmérés indult, melynek során 2010 augusztusáig 1381, főként Németországban, Ausztriában és Svájcban élő, oltatlan gyermek adatait gyűjtötték össze. A Petra Catiel vezette tanulmány alapját egy kérdőív képezte, melyben a többségében hat év alatti gyermekek szüleinek tettek fel egy sor egészségügyi kérdést.

A megkérdezett szülők 95%-a nagyon jónak ítélte saját oltatlan gyermeke egészségi állapotát. A gyermeket energikusnak, életkedvvel telinek, érdeklődőnek jellemezték, és úgy tapasztalták, ritkábban, és könnyebb lefolyású fertőzéseken esnek át, mint oltott társaik. A gyerekek 59%-a a kérdőív kitöltésének időpontjában nem esett még át gyermekbetegségeken.

Az alábbi grafikonokon az látható, hogy a 17 év alatti össznépességet és a vizsgált oltatlan csoportot milyen százalékban sújtják egyes krónikus betegségek.

 
     
 

Kron tanulmány (2008)

Rolf Kron német klasszikus homeopata orvos 2007-ben döntött úgy, hogy tanulmányt készít a nem oltott gyermekek egészségi állapotáról. Ennek oka, hogy praxisa során számos oltási károsodással találkozott. Egy év alatt több, mint kétezer, nagyrészt tíz év alatti oltatlan gyermek egészségügyi adatait dolgozta fel, és hasonlította össze az össznépesség egészségi állapotával. Igen hasonló eredményre jutott, mint a salzburgiak: az oltatlanok körében a krónikus betegségek jóval ritkábban fordulnak elő, mint a népesség egészénél.

 
     
 


Új-zélandi körkérdés (1992)

Egy új-zélandi oltáskritikus szövetség (The Immunization Awareness Society Inc.) 1992-ben körkérdést tett fel saját tagjai között az oltottak és az oltatlanok egészségi állapotáról. A vizsgált 495 gyermek közül 226 volt oltott és 269 oltatlan. Bár a vizsgált alanyok száma jóval kevesebb, mint a salzburgi és a Kron tanulmányok esetében, az eredmény mégis sokatmondó, hiszen ezúttal nem az össznépesség adataival hasonlították össze az oltatlanok adatait, hanem direkt módon az oltottakét az oltatlanokéval.

A cikk forrása: nebancsvirag.hu



Publikálva: 2011. augusztus 2.

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár