Aki nem alszik, ne is egyék?

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

Éhes, álmos? Megérdemli, mert többet eszik, aki nem alussza ki magát.

Érdemes eleget aludnia annak, aki meg akarja őrizni karcsúságát, hiszen egy friss kutatás szerint többet esznek a kialvatlan emberek.

Egy kis pihenő...Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az alváshiány lehet az egyik környezeti tényező, amely a járványos méreteket öltő elhízás hátterében áll. Francia kutatók tizenkét átlagos testsúlyú, egészséges fiatalember étkezését, alvását és energiafelhasználását követték nyomon kétszer 48 órán át.

Az egyik periódusban saját életritmusuk szerint töltötték el a két napot az önkéntesek, a másik 48 órában azonban az egyik éjszakai alvásukat négy órára korlátozták. Miután éjjel kettőkor kerültek ágyba, reggel hatkor már fel is ébresztették őket. A kísérlet során a fiatalok annyit ehettek, amennyit akartak.

A kutatók megállapították, hogy a rövidre szabott alvás után a férfiak átlagosan 22 százalékkal több kalóriát vettek magukhoz egy nap alatt, mint akkor, amikor hagyták őket nyolc órát aludni. Kiderült, hogy reggelire és vacsorára többet ettek, mint kipihenten, ebédre azonban nem. Átlagosan 560 kalóriával emelkedett a bevitt energia a kipihent napokhoz képest. A kutatók evolúciós okokat sejtenek az energiatárolásra való hajlam megjelenése mögött, a jelenség pontos magyarázatát azonban nem ismerik.

"Ideje megérteni, hogy az alvás nem pusztán elvesztegetett idő, a regenerálódási folyamaton kívül számos más funkciója van, például energiatárolás, emlékezés és mások" - hangsúlyozta Laurent Brondel, a kutatás vezetője.

Forrás: eletmod.hu

Ne gyűjtse a kilókat! Fogyjon Instant Fitneszmenüvel!

Könnyen elkészíthető, jó ízű és abban segít, hogy teltségérzetet adjon, így elkerülhetővé teszi a nassolást, vagy pl. a késő esti habzsolást!

Tudjon meg többet a menüről, olvassa el a leírást itt: Instant Fitneszmenü (Kattintson ide!)

Segít a hatékony fogyásban, egyszerűen elkészíthető...


Publikálva: 2010. november 26.

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár