Vérnyomás csökkentés gyógyszerek nélkül

Küldje tovább ismerősének! Küldje tovább ismerősének!

A híres angol Queen Mary's William Harvey Kutató Intézetben Amrita Ahluwalia professzor vezetésével olyan jelentős felfedezésre tettek szert, mellyel megváltoztathatják minden harmadik felnőtt ember életét.

A statisztikák szerint ugyanis a fejlett nyugati társadalmakban a felnőtt emberek 30%-a szenved a magas vérnyomástól, amit ha egyszer diagnosztizálnak, élete végéig gyógyszerek szedésére ítéli a beteget. Megtalálni a megfelelő vérnyomáscsökkentőt nem egy egyszerű dolog, szedésük sokszor kellemetlen közérzettel jár, és akkor a mellékhatásokról még nem is beszéltünk.

Megoldás a kiskertből
Az Ahluwalia professzor által vezetett csoport céklalevet adott egészséges embereknek, és megfigyelték a vérnyomásukban bekövetkező, valamint a keringési rendszer biokémiai változásait. A jó hír az, hogy a céklalé nem csak csökkenti a vérnyomást, hanem azt gyorsan is teszi. Három órával a céklalé fogyasztása után már érezhető ez a hatás, ami 24 órán át fennmarad.

A legjobb pedig az egészben az, hogy azoknál tapasztalták a nagyobb csökkenést, akiknek magasabb volt a vérnyomása.

A kutatásban résztvevő Ben Benjamin professzor szerint valószínűleg a céklában lévő magas nitrát tartalom a jelenség oka. A nitrátot szervezetünk előbb nitritté, majd azt nitrogén-monoxiddá alakítja, aminek jelentős szerepe van érfalak elernyedésének a szabályozásában, ezáltal a vérnyomás csökkentésében.

A cékla a kutatás szerint ezen felül még védi is az érfalak belső borítását, és megakadályozza a vérrögök kialakulását.

Neki bevált
A 60 éves David Kelsall, az angliai Stoke-on-Trent-ből, már saját tapasztalatairól számolt be. "Más problémából kifolyólag fordultam orvoshoz, amikor kiderült, hogy magas a vérnyomásom. Már éppen el akartam kezdeni a vérnyomáscsökkentő szedését, amikor olvastam a céklalé vérnyomáscsökkentő hatásáról" – nyilatkozta. "Hetente három üveggel ittam meg, és négy hét múlva már kiegyensúlyozódott a vérnyomásom. Azóta eltelt egy pár hónap, a vérnyomásom normális, de a biztonság kedvéért továbbra is naponta iszom céklalevet. Lehet, hogy nem segít mindenkinek, de az biztos, hogy nekem segített."

Napi 2,5 dl céklalé fogyasztása elegendő a vérnyomás kiegyensúlyozásához. A céklának ezen túl még számos jótékony élettani hatása van. Mindenképpen érdemes étrendünk részévé tenni.

Üdítő nyers céklalé
Hozzávalók:
2 kg cékla
citromlé
méz

Elkészítés:
A megmosott céklát lehetőleg műanyag reszelőn lereszeljük, majd néhány órát pihenni hagyjuk. Gézen, vagy vékony vásznon átnyomkodva a levét kipréseljük. Szűrt citromlével és mézzel ízesítjük.

Almás céklalé
1 dl céklalé
1 dl almalé
citromlé

Elkészítés:
1 dl almaléhez 1 dl céklalevet (salátalevet) adunk, citromlével elkeverjük, jégkockával kínáljuk.

Publikálva: 2011. február 22.

Kapcsolódó termékek
C vitamin, 1000mg fénykép
C vitamin,
1000mg
25 mg csipkebogyóval
és 25 mg citrus
bioflavonoiddokkal,
30 szem
Normál ár:
1400 Ft
mennyiség növelésemennyiség csökkentése
db

Legutóbb olvasott oldalaink:

Amire még a vitaminoknál is jobban szüksége van?
Válassza ki a Jó Közérzet Vitamin® Prémium Kollagén Csomagját!
1 doboz Prémium Kollagén
1 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
2 doboz Prémium Kollagén
2 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
9810 Ft/db
3 doboz Prémium Kollagén
3 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
8300 Ft/db
5 doboz Prémium Kollagén
5 doboz Prémium Kollagén
11980 Ft/db helyett
7015 Ft/db

A termék sikeresen bekerült a kosárba. Kosár